Barion Pixel

Hogyan őrizzük meg a belső békét a Covid időszak alatt?

Sok ember – talán majdnem minden ember – életébe változást hozott a pandémia. Ráláttunk a félelmeinkre, a hitünkre, de nem csak belső változásokat okozott, hanem a körülményeinkben is olyan korlátok érkeztek, melyekben a rugalmasság és a javulásba vetett hit tudta tartani az emberben a lelket.

Elég régóta húzódik már ez az egész járvány ügy. Hírek, rémhírek, kétségek, rossz hírek, borzasztó számok jönnek velünk szemben napjában többször is. A kezdeti ismeretlennel való harc, ma már átcsapott egy stratégiává, ami vagy beválik, vagy nem, de azt a látszatot adja, hogy a folyamat halad, az emberiség pedig felvette a ritmust vele, még akkor is, ha többször újra kell kezdeni azt.

Szeretek a dolgokra távolabbról ránézni, így azt gondolom, hogy van ennek az egész járványhelyzetnek egy emberiség-formáló aspektusa is. Minden embernek felül kellene vizsgálnia azt, ahogy él, ahogy működik és az emberiség javát szolgáló viselkedést behívni.

A Covid-19 járvány alatt megláthattuk és láthatjuk:

  • mennyire vagyunk rugalmasak
  • mennyire voltunk tudatosak eddig és most
  • előrelátóan élünk-e
  • hogyan állunk a pénzügyi tudatossággal
  • a lelki stabilitással
  • felmérhettük az empátiaszintünket
  • hitünket
  • megoldókészségünket
  • az alkalmazkodóképességünket
  • a feltöltődési módszerünket
  • a felelősségvállalási szintünket

Ezen kívül megismertük önmagunk azon oldalát is, hogy mennyire vagyunk gondolkodóak vagy inkább sodródunk a tömeggel, feltétel nélkül bízzuk-e magunkat a politikusainkra, a közvéleményre.

Mivel erősíthetjük a belső békénket egy ilyen káoszos helyzetben?

1, Emeld a hangulatodat! Minden nap fordíts energiát arra, hogy hangulatemelő elemekkel pakold meg a napodat. Ez lehet vicces videók nézése, meditáció, mindfulness gyakorlat, valamilyen mozgásforma.

2, Kerüld a hírek folyamatos követését! Ne terheld az elméd folyamatos rémhírekkel, mert ahogy te is tapasztalhatod, az elménk automatikusan nem mérlegeli az információ valóságtartalmát, hanem a feldolgozandó hírhez azonnal kapcsol valamilyen érzelmi világot. A rossz hírek olvasása, hallgatása lehúzza az ember életörömszintjét.

3, Töltődj fel! A természetben való séta, a faölelés, a napon ücsörgés remek feltöltődést kínál. Ráadásul, ha az erdőben sétálsz, talán még a maszkot is mellőzheted.

4, Minden átmeneti. Ez az időszak is. Sokkal hamarabb nyered vissza a belső békédet, ha arra koncentrálsz, hogy milyen is az ideális világ, és milyen lesz, ha eljön a Covid utáni időszak.

+1: Amire most szüksége van minden embernek: szeretet, türelem és rugalmasság.

Ha elvesztetted az állásod, vagy ezt a feszültséget nem bírta el a párkapcsolatod, esetleg te kerültél nyomott hangulatba, arra bíztatlak, hogy tedd meg azokat a lépéseket, amit most a jelenben be tudsz ütemezni azért, hogy emeld a hangulatod, még ha nincs is eleinte kedved hozzá.

Ahogy Kazantzakisz írta:

Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan!

Ha tanácsadásra jelentkeznél, akkor itt tudsz bejelentkezni hozzám online tanácsadásra (egyelőre, a pandémia idején).

Ha erősíteni szeretnéd az önbizalmadat, akkor a Helló, Önismeret! tanfolyam segíteni tud neked.

Ha szeretnéd megnézni a gyakorlatokat tartalmazó könyvtárunkat, gyere a Facebook csoportunkba!