Ahogy egy házassági tanácsadó látja az anyákat

A klienseim között sok az édesanya. Amikor hozzám fordulnak, akkor már egy ideje boldogtalanok. Arra vágynak, hogy boldogabbak legyenek a mindennapjaik, hogy újra megtalálják a társukkal az összhangot, hogy rátaláljanak az anyaság mögött meglapuló nőiségükre. Fellélegezzenek a tennivalókból és a szolgálat mellett olykor őket szolgálják.

Természetesen ez a cikk nem az összes anyáról szól, csak azokról, akik történeteit én ismerem.

Hogy milyennek látom az anyákat?

Kimerültnek. Magányosnak. Szeretetéhségtől szenvedőnek. Önvesztettnek.

Ugyanakkor látom azt is, hogy nem teherként élik meg a gyermekükkel közös perceket, tökéletesen képesek elmerülni abban a csodában, amit a kisgyermek közelsége, a közös jó pillanatok adnak. A problémát nem az anyaság jelenti számukra. Amikor arról mesélnek, hogy mikor kezdett kényelmetlenné válni az élet, akkor azokat az eseményeket említik meg, amikor egyedül érezték magukat, amikor kimerültek, amikor csalódtak a társukban. Sosem panaszkodnak a gyermekre vagy a gyermek körüli tennivalókra. Ezt azért fontos leírnom, mert látom, hogy léteznek olyan megítélő vélemények, hogy akkor minek szül gyereket valaki, ha nem bírja ezt az életformát… mintha erről lenne szó egy anya kimerültsége mögött.

Úgy látom, hogy bár napjainkban már egyre több házkörüli, gyermeknevelési feladatból veszik ki részüket a férfiak, de azért egyes anyák sok mindenre egyedül tudnak maradni. Nem a pelenkázás, a főzés, vagy a takarítás az, ami kikészíti őket, hanem az, hogy a nap majdnem minden percében több fejjel gondolkodnak – és nincs ahol visszatöltődnének. Listájuk van arról, hogy mi kell a gyereknek a napirendjéhez, a háztartás működéséhez, a saját munkájukhoz, a férj családi, egészségügyi dolgaihoz. Amikor az anya mindenki sorát kipipálja, akkor jönne a sajátja – de már nincs ereje hozzá.

Hogy a klienseim miként fogalmazták meg az igényeiket?

Nos, többek között:

  • Kati elmenne a barátaival, de a férje későn ér haza, és a mamát nem rángathatja mindig.
  • Dóri elmenne este tornázni, de a gyerekek nem apával akarnak aludni menni, hanem haza akarják várni anyát, aki torna után kimerülten egyengeti a fürdőszobába őket, majd megkeresi a megfelelő pizsamát, mesét olvas és elbóbiskol az altatásban. Ezért inkább el sem megy a tornára.
  • Barbi egész nap a két kicsi igényét teljesíti, jólesne neki, ha miután apuka hazaér, nem őt szolgálná ki, hanem őt szolgálnák ki egy kicsit.
  • Terézéknél eltűntek a közös minőségi idők a párkapcsolatból. Maradtak a kötelező megbeszélni valók: csekkek, különórák, nagyszülők gondozása.
  • Ágnes amióta anya lett, háztartási robotnak érzi magát, a ruhatára farmerre és pólóra cserélődött, a hajmosás luxus a számára.
  • Móni egész nap szorong azon, hogy vajon jól végzi-e az újszülött körüli tennivalókat, és retteg attól, hogy az állandó fáradtságból fakadó mellőzöttséget meddig fogja tolerálni a férje.

Ha arról beszéltünk, hogy mi lenne segítség számukra, akkor a következőket sorolták:

  • A férjem tekintsen nőnek, ha hazaér és udvaroljon egy kicsit.
  • Többet vonja be az ő szüleit is a gyerekek felügyeletébe, és ő is zongorázza azt le egészen onnantól kezdve, hogy megbeszéli a gyerekekkel a programot, felöltözteti őket és elviszi a mamához, meg értük is megy.
  • Ha hazaér a férjem, ne üljön le internetezni, hanem vegye le rólam a gyereket. De ne mesét kapcsoljon, hanem valami minőségi időt töltsenek együtt.
  • Szeretném, ha neki is lenne listája, és nem nekem kellene mindent észben tartani. Még az édesanyja szülinapi ajándékát is én intézem.
  • Jó lenne, ha sokszor ő találná ki, hogy mit eszünk a héten, és bevásárolna hozzá, hogy én magammal foglalkozhassam egy kicsit.
  • Akkor is menjen a játszóra a gyerekkel, ha nekem nem nagytakarítanom kell, hanem olvasni szeretnék.

A fenti példákból az derül ki, hogy az anyák nem a feladatok számában merülnek ki, hanem a szerepek közötti elveszettségen túl a csapatmunka hiányában. Abban, hogy a családi ügymenet biztonsága érdekében ő az, aki kigondol, utánajár, megvalósít – hiszen a nagyszülők még dolgoznak vagy rossz az egésszégügyi állapotuk, a férjük pedig csak „besegít” ebbe az anno közösen vállalt életforma fenntartásába.

Arra bíztatom az anyákat, kérjenek segítséget még az előtt, mielőtt kimerülnek. Merjék átbeszélni a társukkal, hogy mi okoz nehézséget és igyekezzenek közösen megtalálni a problémára a megoldást.

Arra kérem a férjeket, hogy ne bagatelizálják el a feleségük érzéseit, feszültségét vagy kimerültségét, hanem nyújtsanak vagy szervezzenek segítséget számára, reagáljanak pozitívan, értő figyelemmel a szavaira, tetteire.

“Ha jót akarsz a gyermekednek, szeretettel bánj az édesanyjával.”